Darázsfészket készítettem, de hívhatjuk vajas-cukros csigának is.
3 dkg élesztőt 2,5 dl langyos tejben 5 dkg cukorral és kis liszttel felfuttattam (20 perc kb.), beleöntöttem az egészet fél kg liszt közepébe két tojással és 4 dkg puha vajjal. Ráreszeltem egy citrom héját és egy kicsit megsóztam. Összegyúrtam, kívánt még egy kis lisztet. Fél órán át kelesztettem.
Lisztezett konyhapulton négyzet alakúra nyújtottam (nagyobbra, mint egy gáztepsi). Megkentem olvasztott vajjal és megszórtam cukorral (aki szereti, áztatott mazsolát is lehet szórni rá, illetve a cukor barna cukorral helyettesíthető). Vízszintesen nekem nyolcfelé sikerült vágni (kb. 5-6 cm szélességű egy csík), függőlegesen kétfelé vágtam (20-20 cm). Hosszában félbehajtottam a csíkokat egyenként és feltekertem. Sütőpapírral bélelt gáztepsibe tettem, a nyitott felükkel felfelé, hogy lehetőleg minél kevesebb vajas cukor folyjon ki. (Bár ez is nagyon finom lett, amikor megsült.)
Negyed órát kelesztettem a gáztepsin, addig bemelegedett a sütő, és kb. 40 percet sütöttem 190 fokon (gáztepsiben 4-es fokozaton).